A fénycsepp-tánca

Mizugami

A Holdkert felett
az éjszaka csendje
már nem volt ugyanaz.
Más színt öltött
minden apró rezdülés,
minden kicsiny
mozdulat-kezdemény.

A világ első,
mélyebb lélegzete
halk sóhajként
hullámzott végig
a kert bambuszfái között:
ölelő melegség szellője
járta át a létezést.
A hold
puha, meleg fénye,
a sejtelmes lágy csillámlásból,
lassan...
fénylő ragyogásba mélyült.

A tó felszíne
szelíd tükörként lélegezte be
az új életet.
A hullámok
szinte alig mozdultak,
mégis
minden láthatatlan mozdulatban
ott volt -
a születés harmóniájának
varázslata.

A holdfény
külső mély ragyogása
belülről kezdett csendesen derengeni,
mintha maga a Holdkert
gyújtott volna
lámpást a szívében.
A fény
finoman,
óvatosan átsejlett
a pára rétegein,
a víz tükrén,
és a már megszületett hang
lágyan csilingelő dallamain.

A lélegző fényből
összesűrűsödött holdpára
fényhártyaként csillant fel
a holdálom selymes,
fátyol-ragyogású fényében.
Ebben a csillámló,
lélegző,
csillagpárás,
puha, bársony derengésben
valami lassan,
bájosan,
lágyan fénylőn
kikristályosodott.

Láthatóvá vált,
amikor a holdfény
megérintette a párát,
s egyetlen könny-szerű
butoh táncmozdulatban
felragyogott
Mizugami
tiszta fénycseppje.

Ongaku-chan
dal-fénye
lágy spirálként kezdett
kavarogni,
Mizugami
csillogó, kicsinyke
vízcseppnyi sóhajában
ébredező fény-magocskája körül.
Légzésszerű
fénycsepp-tánca,
vízből születő
lélekmozdulata,
felfényesítette a hang
csilingelő hullámait.

Mizugami páracsendje
és Ongaku-chan lágy dallamának
rezgő találkozása
fény-ösvényt rajzolt
Holdkert belső tava köré,
és csillag-csillámcseppel
hintette tele a világot.