Hoshiboshi a kapuőrző fény

A Holdkert fényei elhalkultak,
a Csillagvíz tükrére
halványlila csillagköd szállt
s a tó mozdulatlansága
csenddé simult.
A csillagok nem vezettek tovább,
nem hívtak,
és nem is ragyogtak fényesebben.

A létezés
mintha egy pillanatra megállt volna.
Csupán alig érzékelhető
pulzálás jelezte az élet leheletét.

A fénycsillag szoba
belső mély lélegzete
lassan, finoman kiszivárgott
és betöltötte Holdkert terét.
A "befelé-menny-ösvény" fénye
tapintatosan, gyengéden áradt
a szívekbe.
Halvány csillanásban megvilágosodott
a benső-ösvény.

Ez az ösvény nem látható,
Holdkert térképére fel nem rajzolható,
mégis hallható és megismerhető.
A szívdobbanásban bujkáló
igaz szó emlékezetének
halk sugallata hív
e rejtett ösvény
pislákoló fényéhez.

Az emlékezet
nem a fényből született - 
léte öröktől való.
A fény, csupán
hordozója és megtartója
a csillagok visszfényének.

Hoshiboshi bölcs,
igazgyöngyökkel tarkított ösvénye
és a fényhajlék mennyei iránytűje
vezet el
ehhez az titkos
benső-ösvényhez,
ahol a fény már nem kívül ragyog...

A remény és a lélek iránytűje:
Hoshiboshi.
 Őrzi
a lélekotthon suttogó szívhullámát.
Mikor mélyen belenézel
aprócska gombszemei csillagjába,
megláthatod az idők szövetének
csendes bölcs lángját.

Ez az időtlen, örök láng,
mélyen és sötéten világít.
Pont azt súgja szíved dobhártyájába,
amit a fény néha elhallgat.

Az üresség nem hiány,
hanem a végtelen lehetőségek
bőségszarujának -
üres edénye.
Az üresség teljességében helye van:
a fénynek,
a ragyogásnak,
a sötétségnek,
az árnyéknak,
a hangnak,
a néma csendnek,
a semminek,
és a mindennek.

A Csillagpihe lágy fényében
minden Holdkertlakó manócska álomképéről
lehull a holdezüst fátyol,
s feldereng a tiszta, érintetlen
igaz emlék, hogy
az üres edény
önmaga legmélyebb önvalója.

Egyetlen,
eltéveszthetetlen út vezet el
mozdulatlanul
a teljesség ürességéhez:
a benső-ösvény, ahol
a fény már te magad vagy.