A pihe-puha csend ölelése

Musso Mochi

A Holdkert
csendes tágulásában,
egy bársonyos, zöld ösvényen
a moha alatt pihenő föld melege
ölelésbe fordult.

Nem fény volt,
és nem is csilingelő hang.
Csupán egy halk,
nesztelen és lassan mozduló
belső érzés:
jó itt lenni.

A föld szívdobbanása
keltette ezt a varázslatos érzést:
Musso Mochi
láthatóvá vált
a hold ezüstösen fátyolos fényében.

Selymesen fénylő,
bársonyosan ölelő
Musso Mochi szívmagja
összehangoltan pulzált
Holdkert lüktetésével.
A világ otthonosabbá vált.

A belülről táguló,
simogató csend
elkezdett ringatózni,
mint egy lágy,
pihe-puha párna,
amelyre rásimul a lélegzet.

Musso Mochi
gyengéd,
érintés nélküli ölelése
és puhaságának
biztonságot adó
moha-ringatása
finoman átölelte
Holdkert hullámterét.

A lélegzet könnyebbé vált,
és a fény-ösvény ragyogásából
egy gyógyító
ringatópárna hullt
lassan,
szelíden
a zöld puhaságba...

Musso Mochi
mohabizalom-otthona lett
a nyugalom békés
méz-ösvénye.

A moha csendesen,
lassan lélegzett
lépte alatt,
s mintha a fák és bokrok
észrevétlen megmozdultak volna,
picit közelebb simultak
édes, mosolygós
párnagombóc lényéhez.

A bambuszerdő
egy pillanatra megzörrent,
de nem a szél
fésülte leveleit,
hanem a felismerés,
hogy Musso Mochi
megérkezett.

A természet bölcsessége
felismerte azt a 
nemes egyszerűséget
és tisztaságot,
amit Musso Mochi
megjelenése
hozott Holdkert
lakóinak életébe...

Valahol a távolban
a harmatfény-ösvény
mézédesebben kezdett pulzálni...
Tsukimori és Mikazuki
tekintete először
olvadt egymásba,
keringőjük pedig
lassú,
szinte mozdulatlan
belső remegéssé csendesült.

Ongaku-chan
dallamának rezdülése
melegebb, lágyabban
csilingelő lett.

Mizugami vízcseppje
kisimult,
s mintha lassabban,
mélyebben vett volna levegőt,
apró szívfénye pedig
még szebben csillogott
önmaga fényében.

Holdkert lakóit
a hazaérkezés
ringató,
pihe-puha,
mézeskalács illatú
érzése lengte körül.

Szívük csendesen,
otthonos,
mohaölelő puhaságban,
a bizalom terében
hullámzott tovább...