Tsuki Mochi - Holdpamacs

Ongaku-chan hangjegy fülecskéi
váratlanul megrezdültek.
Holdkert csendjében valami nesz
hangosabb volt a megszokottnál.
A levegő egyetlen pillanatra
rezzenéstelenül megállt.
Ez a mozdulatlanság
melegséggel teli várakozás volt.

A nyugalom békés és
mélyen csendes
méz-ösvénye
hirtelen izgatott lüktetésbe kezdett.

Musso Mochi mosolyogva
emelte tekintetét
a felé száguldozó,
ide-oda ugrándozó,
hófehér kis Holdpamacsra -
Tsuki Mochira.

Holdkert rezgése élőbbé,
vidámabbá vált.
Tsuki Mochi
hangosan énekelve,
nevetve futott Musso Mochi irányába.

Időnként megállt.
Figyelme mindenfelé kalandozott.
Hol egy illatos krizantém,
hol egy szellőjátékos pillangó,
és néha csak egy harmatos fűszál
terelte el úti céljától.

Holdpamacs,
Musso Mochi rokon-lelke,
aki csupán emlékeztetni jött
Holdkert lakóit
valami nagyon fontosra...

Holdkert varázsmezejébe
Tsuki Mochi nem másféle fényt hozott,
hanem a hangos, önfeledt kacagás
felszabadultságát.

Musso Mochi békésen,
türelmesen csak ült.
Szeretetteljesen nézte,
ahogy Holdpamacs
önfeledten játszik,
ugrándozik,
szaladgál és
bukfencezve hatalmasokat nevet.

Nem óvta,
nem féltette,
csupán mellette volt a távolból.

Holdpamacs
néha oda-oda pillantott
Musso Mochi édes,
mosolygós párnagombóc lényére:

"Biztos ott van-e még?
Figyel rám?
Vár engem?"

De a következő pillanatban
már egészen máshol szuszmákolt
tovább ez a picurka, mókás
kis holdnyuszi.

Tsuki Mochi tavasztündért játszott.
Elengedhetetlen volt,
egy ragyogó, színpompás
álomdiadém.
Egyik virágtól a másikig szárnyalt,
cikázott a kis holdfény-nyuszi,
s ezüstszirmokból font koszorút.

Mikor kész lett
az illatos virágokból készült
kikeleti pajkos korona,
olyan hatalmas lendülettel
rohant oda Musso Mochihoz,
hogy majdnem fellökte az aprócska,
gombóc lelkű,
mohapuha manócskát.

Musso Mochi
moha-puha ringató
mosolyával ölelte körbe
a pindurka,
huncut hófehér vendéget.

Holdpamacs pedig
fetrengve hahotázott
a bársonypuha színes mezőn.
A benne élő móka,
és örömhullámok szabadsága:
életet,
jókedvet,
felszabadultságot,
önfeledtséget
és nevetést
hozott Holdkert csendes világába.

Holdpamacs
vidáman táncoló életfénye
emlékeztette a Holdkert lakókat,
hogy a csend gyógyító erejét
megsokszorozza
a gyengéd derű,
a szívből jövő lelkesedés.

Tsuki Mochi egyszer csak lassított.
Odabújt Musso Mochi
ölelő puhaságába -
és az öröm kacagásának
súlytalanságával telt meg
a Holdkert fénye.
A lélegzet mélyebbre futott,
és könnyebb lett.

A varázsmanócskákban
megszületett a belső engedély:
lehet szabadon örülni.
Holdpamacs ekkor könnyed
ugrálással,
dalolva továbbugrált
saját ezüsthold-udvarába...