Hoshiboshi

A Holdkert éjjeli égboltja
rezdülés nélkül, némán várakozott.
A tó felszínén feszülő csend
mozdulatlanul türköt tartott az égnek.
A holdmanócskák érezték, hogy 
valami közeledik.
Alig észrevehető fényhívás
emlékezete készült
hazatalálni
a szívek legtitkosabb, legrejtettebb
mélységéből...

Egy halvány csillanás suhant át a tó felett.
Csillámló csillagpor-fonál ereszkedett
alá a mennybolt,
gyöngyökkel díszített
végtelen sötét tengeréből.
Az éj ezüst harmatkönnyének
csillogása varázstükörként táncolt.
A szikrázó csendben,
álomszerű verőfényből szőtt
hintán ringatózva
valaki hazaérkezett.

Az emlékezés első, halk dobbanása
sötét álom-ölelésben,
megszületett.
A csillagfonál hintában
egy indurka-pindurka, bolyhos,
gyöngyszemű manócska
ringott békésen.
Szemei csillagjában,
mélyen az idők szövetének
örök, bölcs lángja ragyogott,
és olyan ősi béke,
amit a lélekotthon titkos szívdobbanása
őrzött magjában.
Hoshiboshi
a Holdkert végtelenbe mélyülő
tágasság csillagpihéje.
Bölcsessége,
mindenki lelkében ott lakozik,
mégis a szív álomfüggönye ritkán enged bepillantást
e varázslatos, s mélyen rejtett világ ragyogásába:

"Otthon vagy."

Hoshiboshi apró mancsocskáiban
tündöklött a fényhajlék
mennyei iránytűje,
mely csillagmécsesként világítja meg
az igazgyöngyökkel tarkított
hazavezető belső ösvényt.

Hoshiboshi nem beszél.
Mosolya és csendes lüktetése jelzi
az irány igazságfényét.
A tisztaság tüzének pulzálása
magában őrzi a vezércsillag fényét,
a lélekharmat csendjét,
és az isteni fonat emlékezetét.

A Holdkert manócskái,
Hoshiboshi irányt mutató fényét követve
mindig megérzik:
"Erre menj!"
"Ezt kövesd."
"Ezt ismered."
Hoshiboshi,
a csend kristálytiszta hangjának
sugallatát leheli Holdkert lakóinak szívébe,
ezzel vezetve őket saját fényük bölcsője felé...

Hoshiboshi mosolya
felderengte a teret és
a lélek-hinta lágy ringatózásában
minden lélek finoman megmozdult
a határ és a határtalanság között...
Valami időtlen derengés lassan felsejlett:
ebben az örök pillanatban,
mintha maga az éggömb emlékezete
nyílt volna meg szívük lüktetésében.

A hazatalálás csillagfénye
lelkük ölének hullámzó ringásában
tiszta ragyogással felfénylett.
Ettől a másodperctől fogva
mindenki tudta:
van egy ösvény,
amit soha nem lehet eltéveszteni.
Hoshiboshi
"befelé-menny-ösvénye",
csillagporban csillogva,
finoman mélyülő Holdkert-ösvényt
rajzolt a szívekbe.