érintés
lágy ölelésed
bizalma ég szívemben
selymesen óvón


Minden pillanat átjáró - szent út az örökkévalóba.
A klasszikus japán haiku a természet múló pillanataiban fedezi fel az örök szépséget, az évszakszó (kigo) jelzi az időhöz való kapcsolódást. A haiku az elmúlásban rejlő fájdalmas gyönyörűséget mutatja be, a mulandóság szépségét (mono no aware) ragadja meg. Míg a klasszikus haiku a külső természetből vezet befelé, az én szakrális haikuverseim a belső természetből vezetnek kifelé: a szakrálisba. Mindkettő ugyanarra hívja fel a figyelmet – csak más "kapun" keresztül teszi. A haiku-formáimban nem pusztán természeti képek jelennek meg, hanem belső beavatási pillanatok. A haiku nálam nem megállít, hanem átvezet: a profánból a szentbe, az időből az időtlenségbe, az egyéniből az egységbe. Ezért nevezem őket szakrális haikuknak: mert egyszerre őrzik a forma tisztaságát, és nyitnak a lélek mélységei felé.
*A haikuk, és a képek saját szellemi termékek, kizárólag engedéllyel, vagy forrás megjelölésével használhatóak fel!
lágy ölelésed
bizalma ég szívemben
selymesen óvón
hajnali ébren
LÉT - vágyak rezdülése -
ébresztő álom
méh LÁGY-ég VÁGY
szeretőn szenvedélyes
EGYbe-OLVADás
haiku EQ,
ha-IQ, nem haiku
ha-nem gond-olat
halhatatlan LÉT
halandó halál-túli
HALÁL-talanság
hiány-talanul
hiányzik hiányod, s
HIÁ(NY)bavaló
néha értelek -
s néha magamat sem;
csak táncol a LÉT
miért neheztelsz?
láthatatlan érzések;
mézÉDES csapda
repülni vágyom:
ÁRADón s SZABADon!
végtelen ábránd...
5 haiku - 15 gyöngyszem - EGY gyöngyfűzér - 5 beavatási kapu
fénylő sötétség
tükrébe nézhetek most,
s megérkezek