láthatatlan KULCS

EGY út,
csendesen várt
és HÍVOTT...
vártam s vártak;
hívtak s jöttem

lélegzetünk EGY
a ritmus összeér;
valami véget ér;
valami beteljesedett

szívem meghallotta
a néma szót:
lelkem felismerte
az ismeretlen ismerőst

van, aki
ajtót nyitott;
van, aki
türköt tartott

a felismerések
halk árnyként
suhantak át rajtam,
s nyomuk
örök tanításként
tovább élnek
mosolyomban

kerestem valamit,
és a valami
keresett engem;
az út felébresztett
EGY EMLÉKet:
s e kép, már
rezeg - ÉL - bennem

lelkem kútjának
feneketlen
mélyébe pillantottam:
s ott régóta őrzött
tiszta,
mozdulatlan,
örökkön mozgó
valóságot láttam

lélegzetünk EGY
a ritmus összeér;
valami véget ér;
valami beteljesedett

új út hív, s
szólítgat csendesen...
mi vár rám?
nem tudom,
de szívem súgja:

várok, s várnak
hívnak, s megyek...
a változás
elkerülhetetlen

az elmúlás fájdalmas,
s mélyen tisztító;
ha engeded
formál s éget,
hogy megleld
a képet
mi a lényeg

a csend
most új dallamot
játszik;
a közös út,
mit együtt jártunk,
szív erőterébe lép -
s SZERETET EGYSÉGében
tovább lüktet,
és ÉL

*A vers saját szellemi termék, kizárólag engedéllyel, vagy forrás megjelölésével használhatóak fel!