Láthatatlan rendszerek

Érdekes világban élünk...

Gyakran lázadunk az AI ellen — közben mégis hiszünk a gépekben, a láthatatlan működésekben.
Nem fura?

Bedugod a konnektorba a műszaki cikkeket — működik.
Befekszel a CT-be, mert beteg vagy — megmutatja.
Rácsatlakozol a wifire — szörfözöl a neten.
Kérdezel az AI-tól — válaszol.

Nem kérdezed, hogy "vajon tényleg?",
"vajon hogy lehet, ha nem látom, ha nem tudom megfogni?"...

Nem keresel bizonyítékot.
Nem te bizonyítottad — mégis elfogadod.
Nem érted — mégis használod.

Gond nélkül bízunk láthatatlan dolgokban.
Ezek nem kérnek személyes hitet, csak működő rendszerekbe vetett bizalmat, ezért elfogadjuk.
Működnek — és ez elég.

De:

Önmagadnál viszont megállsz.
Saját magad működésével kapcsolatban már nem vagy ilyen nagyvonalú.

Itt már:
kételkedsz,
elbizonytalanodsz,
és a legkézenfekvőbb dolgokat is
megkérdőjelezed.

Gyakran leértékeled,
hogy a test csupán matéria — mérhető sűrű anyag, semmi más.

A modern idegtudomány és biológia jóval összetettebb rendszerként írja le a test működését.
A test működését ma már nem csupán statikus anyagként, hanem dinamikus, önszabályozó rendszerként értelmezzük.*

A valóság nem egyszínű.
Egyszerűen bonyolult és bonyolultan egyszerű.
A valóság sokszor nem kizárólagos.
Mi emberek pedig hajlamosak vagyunk "vagy-vagy"-ban gondolkodni, "is-is" helyett.

Ha magadról van szó, már kell:
magyarázat,
bizonyosság
és garancia.

Az ember a saját tapasztalata mellett intézményes, tudományos megerősítést is keres.

A testünk nem misztikum.
Bár a testünkben élünk, többnyire nem vagyunk vele valódi, mély kapcsolatban — nem ismerjük működését.

A figyelmünk irányít.
Az idegrendszerünk reagál.
Az ismétlés mintázatot épít.

Amit újra és újra átgondolsz, átélsz — pályát mélyít benned (idegrendszert stabilizál) — egy idő után automatikussá válik benned.

Ez nem hit kérdése.
Ez működés.
Részben biológia.

A különbség a "kint és bent"-ben gyökerezik.

Ezért a technológiát használjuk — akkor is, ha nem értjük.
Létezését elfogadtuk, mint a nap melegét, vagy a levegő természetességét.

Magunkat viszont csak próbáljuk megérteni.

Talán pont ezen a ponton csúszunk el...

Itt valódi figyelemre, tudatosulásra és megértésre lenne szükség.

Az ember gyakran a kisebb ellenállás irányába megy.

Kényelmesebb kifelé figyelni.
Kényelmesebb azt elfogadni, amihez "nincs közünk".
Kényelmesebb ott okosnak lenni, ahol nincs valódi felelősségünk.

Az emberi test rendkívül összetett rendszer.

Saját magunkat megismerni:
fizikailag,
lelkileg és
szellemileg —
valódi felelősség.

Ami bennünk történik,
az nem varázslat, hanem
— belső, testi-idegrendszeri hatás.

Nem csupán külső hatásról van szó, hanem önmagunkra való visszahatásról is.
A kettő nem elválasztható —  csak felismerhető és megélhető.

A saját mintázatok felismerése kulcs lehet a valóság pontos érzékeléséhez.

A valódi kérdések ezek:

• hajlandó vagy ugyanazzal a bizalommal és elfogadással fordulni magad felé, mint a külvilág láthatatlan működései felé?
• miért értékeli le saját magát az ember a gépekhez (konnektor, röntgen, router, CT, AI...) viszonyítva?
• az emberi test lenyűgözően összetett, működő élő rendszer, amely képes az önregulációra — miért nem merünk elég közel menni hozzá, a működéséhez, a megértéséhez és elsősorban a megéléshez?

• ha saját magunk megismerésére és a tapasztalataink csontig hatoló megélésére figyelnénk, vajon nem működhetne a testünk még hatékonyabban?
  
  

Vajon azokat a valós, idegrendszeri működéseket — mint például:

• a szív elektromos jeleket generál,

• az agy hullámokat bocsát ki,

• a sejtek kommunikálnak —

miért minősülnek sokszor misztikusnak?

Ez biológia.
Ez tudomány.

A gondolat — idegi mintázat.
Az érzelem — testi állapot.
Az ismétlés — idegpályát erősít.

Így stabilizálod az idegrendszered.

A kérdés már csak az:
tudod-e, mit stabilizálsz?

Ma már divat "testtudatosságról" és önismeretről beszélni.

De a testtudatosság gyakran kimerül az étkezés és a testmozgás kombinációjában.
Az önismeret pedig többnyire a traumák feldolgozása és a kognitív működés köré szerveződik —
leválasztva róla a testi hatásokat és rögzült mintázatokat.

Van egy mélyebb, meghatározóbb réteg:
az idegrendszeri szint.

Erről nem szokás beszélni.
Ez valóban nem egy könnyű téma, de e nélkül a többi nehezen áll össze egységgé.

Az idegrendszeri rész ugyanúgy a láthatatlan rétegbe tartozik a hétköznapi létezésben.

Nehezebben hozzáférhető.
Nehezebben megérthető.
Nehezebb kapcsolatba kerülni, vagy tudatosan hatni rá.

Itt a kulcs.

Tudattalanul folyamatosan hatunk rá.

Érdemes átgondolni: amikor csak elszenvedjük testünk létezését, jelzéseit, működését — valójában hol történt elcsúszás?

Sokszor nem tanulunk meg figyelni testünk apró, de fontos jelzéseire.

Nem is érezzük már...

• Kifelé figyelünk.
• A másikra.
• Az eseményekre.
• A történésekre.
• A történetekre.
• A hiányra.
• A külvilágra.

Pedig minden ott kezdődik, ahol ezt a figyelmet visszafordítod.

Önmagad felé.

A megélés és a megértés ott kezdődik.

Ott mélyül.

Meg kell tanulnunk figyelni a testünkre —
nem csak a felszínen,
hanem minden szinten. 

"A világot nem megérteni kell,
hanem megélni."
/Weöres Sándor/ 

Szeretettel, Gabi

* Források:

https://www.nichd.nih.gov/about/org/dir/dir_showcase/hoffman-synaptic-regulation

https://www.heart.org/en/health-topics/arrhythmia/about-arrhythmia

https://www.nature.com/scitable/topicpage/cell-signaling-14047077/

https://www.health.harvard.edu/topics/mind-and-mood

*Az írás saját szellemi termékek, kizárólag engedéllyel, vagy forrás megjelölésével használhatóak fel!