őrzés ára
nyugalom maszkja
sebezhetetlen páncél
bukásom kulcsa


Minden pillanat átjáró - szent út az örökkévalóba.
A klasszikus japán haiku a természet múló pillanataiban fedezi fel az örök szépséget, az évszakszó (kigo) jelzi az időhöz való kapcsolódást. A haiku az elmúlásban rejlő fájdalmas gyönyörűséget mutatja be, a mulandóság szépségét (mono no aware) ragadja meg. Míg a klasszikus haiku a külső természetből vezet befelé, az én szakrális haikuverseim a belső természetből vezetnek kifelé: a szakrálisba. Mindkettő ugyanarra hívja fel a figyelmet – csak más "kapun" keresztül teszi. A haiku-formáimban nem pusztán természeti képek jelennek meg, hanem belső beavatási pillanatok. A haiku nálam nem megállít, hanem átvezet: a profánból a szentbe, az időből az időtlenségbe, az egyéniből az egységbe. Ezért nevezem őket szakrális haikuknak: mert egyszerre őrzik a forma tisztaságát, és nyitnak a lélek mélységei felé.
*A haikuk, és a képek saját szellemi termékek, kizárólag engedéllyel, vagy forrás megjelölésével használhatóak fel!
nyugalom maszkja
sebezhetetlen páncél
bukásom kulcsa
foglyul ejt - mitől
FÉL-elem tart távol, a
szeretet teljes
esik. átitat
víz ereje vonzón, DE
kabátom száraz
ártatlan élmény:
csend tiszta hulláma be -
ÉG, s megigéz
érzem a térben -
velem van csendemben fény
rezdülés árja...
áradás őre -
mozdulatlan fénysugár
lelkem zenéje
belső mozdulat
varázsa táncol lelkem
lótuszvirágán
két világ bennem
összeér, s utat nyit
önvalóm felé...
érzem érzésed,
vágyad tüze bennem jár
bőröm alatt ég
csend hallgatása
összeköt, mélyít, táplál
belső rezdülés
lüktető gyengéd
véráram sodrása mély
puha ölelés