Vers

Ébredek.
Éledek.
Vágy tükrébe révedek...

Versem fényében
mi csillan
szemed tükrében?
Mi az,
mit látni vélsz?

Hazataláltál.
Miért keresel tovább?
Megérkeztél.

Szűkül a tér...
gondolataim fogja;
magányomba zárt
ketrecem őre
vagyok.

Álmaim vágyát adod:
hordod a maszkod.
Megfelelsz;
de nem feledsz.

Perctelen porszemek gurulnak.
Az idő várakozik.
Ráér... rám ér.
Megtalál.
Eltalál.

Én.
Te.
MI...
Miért és mióta?
Érthetetlen lélek, értelmezhetetlen szavak.
Ürességgel teli vázák lepték el a valóságot.
A semmi hat-alma végtelenre dagadt.
A homály ködfátyla kötözi be a sebeket;
fagyosan izzó szenvedély mételye: a két-ség.

Őszintén érzel.
Őszintén gondolsz.
Őszintén beszélsz.
Őszintén élsz.

Kereslek.
Kutatlak.
Folyékony szilánkok
hasítják arcomat.
Remegek.
Szeretlek.

Lépésem nyoma
szilánkok sora.
Karcol s vág
belülről rág.