Haiku

A klasszikus japán haiku a természet múló pillanataiban fedezi fel az örök szépséget, az évszakszó (kigo) jelzi az időhöz való kapcsolódást. A haiku az elmúlásban rejlő fájdalmas gyönyörűséget mutatja be, a mulandóság szépségét (mono no aware) ragadja meg. Míg a klasszikus haiku a külső természetből vezet befelé, az én szakrális haikuverseim a belső természetből vezetnek kifelé: a szakrálisba. Mindkettő ugyanarra hívja fel a figyelmet – csak más "kapun" keresztül teszi. A haiku-formáimban nem pusztán természeti képek jelennek meg, hanem belső beavatási pillanatok. A haiku nálam nem megállít, hanem átvezet: a profánból a szentbe, az időből az időtlenségbe, az egyéniből az egységbe. Ezért nevezem őket szakrális haikuknak: mert egyszerre őrzik a forma tisztaságát, és nyitnak a lélek mélységei felé.

*A haikuk, saját szellemi termékek, kizárólag engedéllyel, vagy forrás megjelölésével használhatóak fel!