agapé
tökéletlenség
tökéletessége a
legszerethetőbb
A klasszikus japán haiku a természet múló pillanataiban fedezi fel az örök szépséget, az évszakszó (kigo) jelzi az időhöz való kapcsolódást. A haiku az elmúlásban rejlő fájdalmas gyönyörűséget mutatja be, a mulandóság szépségét (mono no aware) ragadja meg. Míg a klasszikus haiku a külső természetből vezet befelé, az én szakrális haikuverseim a belső természetből vezetnek kifelé: a szakrálisba. Mindkettő ugyanarra hívja fel a figyelmet – csak más "kapun" keresztül teszi. A haiku-formáimban nem pusztán természeti képek jelennek meg, hanem belső beavatási pillanatok. A haiku nálam nem megállít, hanem átvezet: a profánból a szentbe, az időből az időtlenségbe, az egyéniből az egységbe. Ezért nevezem őket szakrális haikuknak: mert egyszerre őrzik a forma tisztaságát, és nyitnak a lélek mélységei felé.
*A haikuk, saját szellemi termékek, kizárólag engedéllyel, vagy forrás megjelölésével használhatóak fel!
tökéletlenség
tökéletessége a
legszerethetőbb
fény s szeretet
vagyok: befogadom, át-
alakít-OM - most
lent és fent egyben -
kint és bent EGYségben - szív
hullámán együtt
tűz fénnyé válik,
víz szeretetté formál
lótuszvirágban
kétségtelen EGY -
séggé formálódunk SZÍV
fénysugarában
felszabadulás:
vágy átalakulása
szent szeretetté
égi kegyelem:
belső béke mosolya
forrásból táplál
örök élő tér
szentsége, bennünk fénylő
szív szeretete
'LÉLEK'zetem vagy -
morajló hullám, csendben
hangzó lüktetés
hiány hiánya
örömöt szül, s CSENDje:
szent mosoly fénye
égbe emelni
tekintetünk fényének
áldott sugarát