hang - szer
pendül s zendül...
érzékeny húron játszik
a szív hárfája
A klasszikus japán haiku a természet múló pillanataiban fedezi fel az örök szépséget, az évszakszó (kigo) jelzi az időhöz való kapcsolódást. A haiku az elmúlásban rejlő fájdalmas gyönyörűséget mutatja be, a mulandóság szépségét (mono no aware) ragadja meg. Míg a klasszikus haiku a külső természetből vezet befelé, az én szakrális haikuverseim a belső természetből vezetnek kifelé: a szakrálisba. Mindkettő ugyanarra hívja fel a figyelmet – csak más "kapun" keresztül teszi. A haiku-formáimban nem pusztán természeti képek jelennek meg, hanem belső beavatási pillanatok. A haiku nálam nem megállít, hanem átvezet: a profánból a szentbe, az időből az időtlenségbe, az egyéniből az egységbe. Ezért nevezem őket szakrális haikuknak: mert egyszerre őrzik a forma tisztaságát, és nyitnak a lélek mélységei felé.
*A haikuk, saját szellemi termékek, kizárólag engedéllyel, vagy forrás megjelölésével használhatóak fel!
pendül s zendül...
érzékeny húron játszik
a szív hárfája
szív szava lélek -
kútjának kristálytiszta
vizéből merít
én s a türköm
egymásra vetett fénye
EGYségbe formál
ellentétek egy-
sége ÉL bennem EGYben
összeolvadva
egyszer egy érzés
gondolt EGYet, megÉLte
ön - tükörKÉPét
méltó életet
élni - csak igaz szívvel
lehet - szeretni
nélkülem vagyok
EGÉSZséges EGYségben
valós FÉNYemben
képes vagyok rá
képtelenségemben is:
képet alkotni
halhatatlanság -
halandó halálának
halandósága
érthetetlenül
érthető értelmetlen
értelmessége
EGYetlen élmény
átformál, megtisztít
hitté varázsol