LÉT-e(zem)
lélegzem létem
lényének leheletét
lassan lebegve


Minden pillanat átjáró - szent út az örökkévalóba.
A klasszikus japán haiku a természet múló pillanataiban fedezi fel az örök szépséget, az évszakszó (kigo) jelzi az időhöz való kapcsolódást. A haiku az elmúlásban rejlő fájdalmas gyönyörűséget mutatja be, a mulandóság szépségét (mono no aware) ragadja meg. Míg a klasszikus haiku a külső természetből vezet befelé, az én szakrális haikuverseim a belső természetből vezetnek kifelé: a szakrálisba. Mindkettő ugyanarra hívja fel a figyelmet – csak más "kapun" keresztül teszi. A haiku-formáimban nem pusztán természeti képek jelennek meg, hanem belső beavatási pillanatok. A haiku nálam nem megállít, hanem átvezet: a profánból a szentbe, az időből az időtlenségbe, az egyéniből az egységbe. Ezért nevezem őket szakrális haikuknak: mert egyszerre őrzik a forma tisztaságát, és nyitnak a lélek mélységei felé.
*A haikuk, és a képek saját szellemi termékek, kizárólag engedéllyel, vagy forrás megjelölésével használhatóak fel!
lélegzem létem
lényének leheletét
lassan lebegve
halálFÉLelem
újjászületés vágya
születés ára
tó tükrén csillan
misztikus hold fátyla - szív
szavát leplezve
elengedés nyit:
bizalomba tágul a
tér - befogad már
égi véd-elem -
szív tiszta erejének
bizalma 'szent(s)ÉG'
ész - szív párosa:
ellentétek EGY(s)ÉG(e)
harmóniában
mélységben rejlő
árnyak - vágya oldódni
szívtér fényében
két világ közt - EGY
alkímia varázsa:
szív Igazsága
érzelmek vére
szív fényének áradó
állandósága
két világ, EGY szív:
egyszerre oly közel, s
mégis mily távol...
árnyad őre vagy:
bilincsed kulcsa nálad -
szíveden lakat